Háztervezés olcsóbban, gyorsan?

4 perc 2022. október 06. Tervezés

Több lehetőség is felmerül háztervezés és kivitelezés előtt: megvásárolható, előre gyártott kész terv vagy építésztől megrendelt egyedi tervek alapján indíthatjuk el a folyamatot. Egy mintaterv időt és pénzt takaríthat meg az építtetőnek, ugyanakkor kompromisszumokkal jár. Az építész azonban kész terv vásárlása esetén sem megkerülhető, hiszen ő adaptálja, ő illeszti hozzá a tervet a helyszín adottságaihoz. Azt is fontos észben tartani, hogy bármilyen terv alapján megvalósuló épület engedélyhez vagy egyszerű bejelentéshez kötött.

családi ház terve szemből

Tervezte: Délczeg Péter

Háztervezés előtt ismerni kell a helyszínre vonatkozó helyi és országos előírásokat

Sok különböző paraméterrel készített mintaterv elérhető az interneten, előre legyártott háztervet azonban csak úgy tanácsos megvásárolni, ha az ember tisztában van a megvalósítás helyszínére vonatkozó előírásokkal. Megesik persze, hogy valaki a háztervet választja ki először, majd ahhoz keres megfelelő telket, de ez a ritkábban előforduló helyzet. Egy meglévő telek kapcsán kötött előírásoknak kell megfelelni, így egy minta házterv erős kompromisszumokkal is járhat. A legfontosabb azonban minden tervezés előtt az, hogy az ember tisztában legyen a helyi építési szabályzattal, illetve a településképi rendelettel.

Egyedi háztervezés esetén nagyobb a szabadság

Egy megvásárolt terv általában csak minimális alaprajzi igazítást, esetleg egy-két válaszfal áthelyezését engedi meg. Egyedi háztervezés esetén viszont sokkal szabadabban dolgozhat a tervező, a megrendelői igények is jobban érvényesíthetők. Igaz ugyanakkor az is, hogy a kész terv engedélyezési folyamata gyorsabb lehet, az építész segítsége viszont ekkor sem kerülhető meg. Sőt tanácsos már akkor építész segítségét kérni, mielőtt az ember a zsebébe nyúlna egy mintaterv megvásárlása előtt. Ha ugyanis olyan tervet vásárolnánk meg, ami valamilyen ok miatt nem megvalósítható az adott területen, az anyagilag is megterhelheti a tárcánkat. Több buktató is lehet, hiszen egy kész terv nem veszi figyelembe többek között a helyi adottságokat, a meglévő fákat, a terepviszonyokat, habár a kész tervek között is vannak különböző lejtéssel rendelkező telkekre tervezett épületek.

Tipp: érdemes helyi, de legalábbis helyismerettel rendelkező tervezőt választani a munkához, aki ismeri a településképi rendeletet, helyi szabályozást.

ház terve oldalról

Tervezte: Délczeg Péter

A tervező egyedi igényeket is teljesít

Ha valaki nagyobb, például 100-200 négyzetméteres családi ház tervezése előtt áll, tanácsos tervezőhöz fordulni, hogy az egyedi igényeknek is megfelelő épület valósuljon meg. Ha viszont csak kisebb ház, nyaraló, nem életvitelszerűen használt épület tervezésében gondolkodik az ember, akkor a mintatervek is jó szolgálatot tehetnek. Manapság egyre elterjedtebb a miniházak építése a kialakult energiaválságra vagy akár a panelből kiszabadulni vágyó emberek lehetőségeire tekintettel. Erre jó megoldást adhatnak a minimális alapterületen kialakított, jól felszerelt miniházak, melyekhez sokszor elérhető kész terv.

Tervezés Siófok területén és a Balaton körül

A könnyűszerkezetes, monolit betonpaneles házak esetén is jó választás lehet egy kész terv, ám tapasztalataink szerint hazánk a tégla országa, az emberek jellemzően a tégla épületeket tartják időtálló értéknek, s valóban rengeteg előnye is van. A jövőben cégünk, a SióÉpKontroll Mérnökiroda Kft. is kínál majd olyan miniház készterveket, melyek a kisebb költési lehetőséggel rendelkező emberek számára szolgálhatnak alternatívaként. Vállalkozásunk kész terv vásárlása és egyedi családi ház tervezés esetén is segítséget nyújt a megrendelők részére.